Mr. Nobody - "a Mars és Föld közötti távolság"

A "Világhagyomány" módszer szerint a filmek és más alkotások értelmezésének egy kulcsa, ha azokat álomszerűen, adott szimbólum-helyettesítésekkel újraélt helyzeteknek tekintjük. Ezért az elemzést csak a film megnézése UTÁN célszerű olvasni, különösen, mert - SPOILERS - a történet kulcsmomentumai is elhangzanak. Az elemzési kísérlet - mint hipotézis - úgy ellenőrizhető, hogy az így átfogalmazott, lényegében esetleg teljesen másról szóló történet ráilleszthető-e az eredetire, és megmagyarázza-e annak hangsúlyait és sajátosságait.

A Mr. Nobody több szempontból is különleges film.
Vannak olyan, "koncepcionális"-nak nevezhető filmek, amelyeknél túlságosan erős előre megszerkesztettség ismerhető fel. Az ilyen filmek általában az alkotók bizonyos racionális valóságértelmezéseinek a megjelenítései. Az erős szándékoltság, erőltetettség viszont meg is akadályozza, hogy az alkotási folyamat "feljebb", magasabb valóságérzékelés felé kapcsolódjon, így valódi tartalom is megjelenhessen a műben. Én alapvetően ilyen filmnek tartom például a "Cloud Atlas", "Inception", "Eat Pray Love", a "Matrix" (részben az első és nagyon a többi részét) filmeket. Az én megítélésem lényegtelen, az igazi indikátor, hogy a hasonló filmek egy idő után eltűnnek a felejtés süllyesztőjében, mivel egyéni képzetekhez és nem az univerzalitáshoz kötődnek.
A Mr. Nobody-ban is érezhető egy erős koncepcionalitás, azonban a történet valódi és nagyon lényeges tartalommá forrja ki magát.

Ugyancsak a filmek egy csoportja, amikor pontosan kimondják a filmben azt a kulcsot, amellyel maga a történés bizonyos, valóságban megtörtént helyzetek, cselekmények szimbolikus átfogalmazásaiként értelmezhető. Ilyen például a "Life of Pi", "Bibliothèque Pascal", "Mulholland Drive" (bizonyos szintig). A történet a szimbolikus megfogalmazási módok ismeretében a kulcs kimondása nélkül is értelmezhető (például, Pi esetén a csónak alatt elúszó bálna már nagyon hangsúlyos jelzés), azonban így kétség sem férhet ahhoz, hogy mi a "valódi történet" a háttérben.
A Mr. Nobody esetén látványos, hogy különböző gondolatkísérletekről van szó, azonban a vége felé pontosan el is hangzik, hogy minden, de minden csak egy kilencéves kisfiú képzeletében játszódik le.

Ha én lettem volna ott?

A képzelet működését többször is tetten érhetjük, nem csak a Mars-utazás történetében, hanem, néha látjuk, ahogy a "színfalak mögött" felépül vagy éppen lebontódik a valóság, vagy visszatekerődik a történés az időben. A hírekben látott robbantásos balesetbe egyszer csak beleképzeli magát Nemo, hogy "mi lett volna ha"...

Díszletépítés a színfalak mögött

(A filmet én az "időhurok" kategóriába sorolom, mivel az alternatív elágazások lényegében ugyanazt a megközelítést fejezik ki.)

Elágazó (élet)utak

A film kulcsmomentuma az a pillanat, amikor a kisfiúnak dönteni kell, hogy az apjával vagy az elköltöző anyjával éljen tovább. Ezen a ponton a jövendő életútját ábrázoló vágányok elágaznak. Mi a helyes döntés? Maradjon az elhagyott apjával, akinek szüksége lenne rá, vagy szálljon fel anyjával az ismeretlenbe vivő vonatra? A korábbi történések csak az "anamnesis", a vizsgálat és diagnózis megfelelő kiindulópontjának felállítása miatt fontosak. Látszatra később megjelenik egy másik döntés is, hogy a három kislány közül melyiket válassza majd társául, az esküvővel melyik kapun fog majd a felnőtt életbe lépni? Azonban a párválasztást, a "jövendőbelit" gyakorlatilag determinálja az, hogy az anyja vagy az apja mellett fog maradni.

Fel kellene szállnia a piros vonatra?

A menni vagy maradni döntését élet-halál kérdésnek látja; a film is szinte azonnal három lehetséges halál-változattal kezdődik, és a későbbiekben továbbiakat is láthatunk. Ha rosszul dönt, az akár a halálához is vezethet, vagy a tetszhalott nem-élethez, vagy, hogy Senkise lesz belőle, Mr. Nemo Nobody. (Aki Jules Verne-t olvasott, különösen pedig minden mindentudó tudja, hogy a "nemo" latinul "senki" jelentésű.) Tucatember lesz, akinek az élete semmilyen jelentőséggel nem bír, a rácshoz igazodó kockaemberek egyik, jelentéktelen kis kockája.

Bekockulás veszélye

Korai téves valóságértelmezés eredménye

Ki is ez a kisfiú? Ha közelebbről megnézzük, egy rendkívül idegesítő, akaratos, mindent tudni vélő és kimagyarázó gyerekről van szó. Azt állítja, hogy néha látja a jövőt (naná, mert a Felejtés angyala, stb., stb.), viszont a film ennek pontosan az ellentétét mutatja. Anyja új barátjának mondott balesete nem történik meg; Nemo célja csak az, hogy elijessze a férfit. Az, hogy Nemo a "jövőlátásaikor" összepisili magát, éppen arra utal, hogy totális rejtély számára a jövő, ami valójában halálra rémiszti a rendkívül erős képzelete miatt, ami szörnyűbb és szörnyűbb kimenetelek lehetőségeit vetíti a valóságba. Folyamatosan képzi a negatív kimenetelek jövőképeit, azt pedig, ami véletlenül teljesül, pozitívan erősíti meg magában, hogy mindazt előre "látta". Nem véletlen, hogy gyermekkorának egyik alapélménye éppen az a téves valóságértelmezése, amikor a lépcsőn leeső anyját kineveti.

Igazán milyen volt? Á, csak viccelek...

Az életbizonytalansága miatti kényszeres értelmezés az egyik jövőkép-életben is megjelenik, amikor Nemo egy ismeretterjesztő show előadója. Az, amit elmond, annyira hangsúlytalan és felszínes, hogy még nagy vonalakban visszaidézni is nehéz. Ezt ő maga is érzi, rá is kérdez a producere véleményére, aki először valóban negatív megnyilatkozást sejtet, de azután inkább tréfával enyhíti a helyzetet.

Menni vagy maradni? Első pillantásra a helyzetet úgy látnánk, hogy az apa okozott egy balesetet, ami mély depresszióba sodorta; az anya viszont hamarosan egy új kapcsolatba kezdett. Csak utalásokból látjuk ("Én vagyok a hibás?"), hogy az okoskodó Nemo árulta el az anyát, az apja felelősségre vonta feleségét és ebből pattant ki a válás. Tehát, mintha az anya hagyta volna cserben az apát és a családot.
Ha alaposabban megnézzük ezt a részletet, akkor viszont azt látjuk, hogy a baleset után az apa az önsajnálatába merült el, tehát éppen, hogy ő az, aki cserben hagyta a feleségét és a családot. Az anya viszont nem egy áldozat-típus, így inkább előbb, mint utóbb felmerült benne a továbblépés.

A pszichiáter, a rejtély és a Rorschach-teszt képe összeolvad

Az "anamnesis", az előtörténet még további részleteket is elárul. Az apa alapvetően a képzeletvilágában él, ami veszélyes figyelmetlenséggel társul: egyetlen falevél is balesetet okozhat a számára, bár a történet elején ez pozitív kimenetelű - a feleségét így ismeri meg. Később azonban egy tojáshéjon akad fel, és ez eredményezi a döntő balesetet. Az, hogy mennyire téves a valóságértelmezése, mennyire irreális világban él, azt jól látjuk abban a jelenetben, amikor a hétvégére napfényes időt jósol.
(Érdekes részlet, hogy a fiú az anyja illata alapján választja leendő szüleit. Ez egy irracionális döntésnek tűnik, azonban a szaglás pontosan a genetikai, közvetve pedig az énszerkezeti kompatibilitást képes ellenőrizni.)

Maradjon-e a fiú a biztosban, az apjánál, akinek nyilvánvalóan szüksége lenne rá, vagy kövesse - az apját a bajban cserbenhagyó - anyját a kockázatos ismeretlenbe, és ő, Nemo is hagyja sorsára az apját? Rendkívül nehéz kérdés. A tökéletes megválaszolásához egy teljes élet tapasztalata, és az összes életpálya végigkövetése lenne szükséges. Ezt láthatjuk a "jövőben". A férfi így egy Senki a halál közelében, aki körül pereg az idő, ahogy a halál felé közelít, miközben mindenki élettel telinek és örökéletűnek látszik (ahogy az őssejtes-disznós szimbólum mutatja).

Haldoklok, miközben mindenki kicsattanóan élettel teli, mint egy malac

A kapcsolat lehetősége a stég végénél

Az apa az irrealitást, képzelgést, az áldozat szerepét képviseli, az anya viszont az aktivitást és az életet. A döntés lehetséges kimeneteleinek első megvilágítója a kislány Anna megjelenése, aki egyben az élhető párkapcsolatot is jelképezi, így látjuk először a kisfiú csodáltjaként, majd az újabb kapcsolatot kereső anya barátjának lányaként.

Egyben tartás képtelensége

(Az apával maradás érdekesen kapcsolódik a cipőfűző elszakadásához; vagyis, itt is valami figyelmetlenség és felelőtlenség okozza a "balesetet", illetve ehhez az életúthoz az egyben tartani képtelen, gyenge minőség választásának képe is társul, tehát, mintha a cipőfűző is az apa szimbóluma lenne.)
Először az anyát követő fiú jövőjéből látunk részleteket, akinek a kiállhatatlan természete miatt gyakori összetűzése van az áldozatszerepre immúnis anyjával. Azonban, ha Nemo ezt a sértődött vaddisznó-szerepet követi, akkor nem csak anyja mellől irtja ki a lehetséges jelölteket, hanem önmaga is később egyedül marad (Annával való találkozásának két változata a tengerparton).

Három JÖVENDŐbeli

A három lehetséges "jövendőbeli" három fő életutat jelenít meg. Az Interneten több helyen láthatjuk annak elemzését, hogy a filmben mindháromhoz "színkód" tartozik. Anna az élettel teli piros. Elise, aki inkább önmaga árnyékaként a túlvilági, elíziumi mezőkön van, mint az életben, a kék színt kapta, vélhetően, mert a blue az angolban a szomorúságot is jelöli. Jean-é pedig a sárga.
Ha Nemo az apjával marad, akkor az áldozatszerepre "áll rá", kiszolgálja az őt lassan fel sem ismerő apját, majd a másba irreálisan szerelmes Elise kínlódásához fog asszisztálni. Nem csak, hogy nem tud segíteni rajta, de a helyzetbe való leragadásával, továbblépésre való képtelenségével a saját életét, a körülötte lévő tárgyakat és a gyerekek lelkét is pusztítja.

Az élet (piros) páholyából nézve

Felmerülhet benne, hogy nem lett volna jobb, ha már akár rögtön az esküvő után elveszti a feleségét? (baleset a hídon) - ekkor viszont a meg nem történt szép élet képzetében, valamint a halál és a visszafordíthatóság igézetében vesztegeti el az életét. Elise irrealitását mutatja az a kis jelenet, amikor régi szerelmének képét nézegeti a fodrászatban, aki meg is jelenik a szalonjában, de Elise észre sem veszi, annyira elmerül a képzelt szerelme utáni álmodozásban - mindezt az Élet (piros székű) páholyából nézi a kis Nemo. Az igazi párja beült Elise székébe, ott volt a kezei között, de nem ismerte fel; s ez a székében megforduló igazi párja - Nemo volt.

Az Annával alakuló jövője tehát ahhoz kapcsolódik, ha az anyjával, Elise története pedig, ha az apjával marad. És ki a sárga színekben megjelenő Jean? Ő egyrészt a "más"; Nemo őt a mellőzöttsége miatt veszi el, így ez nem Jean-ről szól; meg is kérdezi, hogy "Tudod hány cukorral iszom a kávét?" A sárga irigység, a bosszú ereje Nemót egy sikeres életbe hajszolja, de mindez csak külsőség, tartalom nélkül, ami nem róla szól, hanem "másról", arról, hogy mások mit tartanak sikernek.
Amikor megteremti a (vélt) létbiztonságát, és amikor úgy érzi, már semmi váratlan nem történhet, akkor rátör a fásultság és az unalom. Ugyancsak rendkívül érdekes, ami ezután történik: egy pénzdarab feldobásait kezdi el követni. Ha csak véletlenszerűen, ad-hoc módon döntünk, az nagyon gyorsan akár az életünkbe is kerülhet - mivel ez sem a saját életünk.

Az apja és Elise világa jelenti a valóságtól elszakadt képzeteket, így nem véletlen, hogy a passzivitásra, tétlenségre kárhoztatás itt erősíti be a képzeletét annyira, hogy a saját élete helyett a fantasztikumban írja meg a történetét. Az űrhajó egy szép nagy homály, a Rák-köd (a család, a kapcsolat ígérete) felé indul el, megkerüli az Uránuszt és úgy közelít a Marshoz. Ez meglehetős képtelenség, ha szó szerint értelmezzük, de a hagyományból ismerjük, hogy az Uránusz a váratlanság jelképe. A fiú számára a Mars pedig a kiszámíthatóság maximuma, hiszen "Apa azt állítja, pontosan meg tudja mondani, hol lesz a Mars az égen 100 év múlva" (de: "Az a vicces, hogy azt viszont nem tudja, mi történik vele két perc múlva".) Vagyis az űrhajó a váratlanságot messze elkerülve indul a biztos felé, ami itt is unalomként jelenik meg.
A kiszámíthatóság azonban csak látszat, amit itt a meteorzápor jelképez. Másrészt, a száraz racionalitást követő döntés valójában irreális, amit a brazil munkás esetén is láthattunk, illetve a "Marson", az űrben szétszóródó olcsó biciklik képében.

A túlzott számítás irrealitásba fullad

Az anyját követő életútján a kamasz Annával való kapcsolata szocializálja Nemót, azonban a felelőtlenségük miatt az anya szakít a barátjával és újra tovább indul. Nemo most kénytelen követni, így a lánnyal való viszonya is megszakad.

A szentély

Nemo ekkor viszont fixálódik erre a pontra. Anyja szemébe mondja, hogy "Nem akarok olyan lenni, mint te". Bár majdnem vízbe fulladt, mégis, most medencéket kezd el tisztítani, mert az is Annára emlékezteti. Alapvetően csupasz lakását a fényképekkel Anna és a vele eltöltött idő szentélyévé teszi.

A film többször is utal arra, hogy a figyelem, az empátia, egyben önmagunk kevésbé előre tolása az, amivel jobban beilleszkedhetünk a világ menetébe. (A biciklis elengedése, figyelem a hajléktalan lány irányában, stb.) Ez a "részvétel" az, ami szinkronizálni tud minket az Élet áramlatával. A kilengések stabilizálódhatnak, a cselekmények a szórásaik ellenére ugyanabba az irányba konvergálhatnak. Az apró, véletlenszerű események már nem katasztrófaként szakadnak a nyakunkba, hanem, éppen hogy a valószínűtlen, de kívánatos eredményt hozhatják.
Mi járatban is van Anna a Marson? "Lemérem a Mars és Föld közötti legnagyobb távolságot. Tanulmányi gyakorlat. Tudja, vannak dolgok, amikre várni kell. Nem kapunk meg mindent azonnal." A Mars és Föld közötti legnagyobb távolság a kiszámíthatóság ellentéte, az Élet változatosságának maximuma, és az Élet az a tanulmányi gyakorlat, ahol ezt próbáljuk méregetni. Nemo egy fordított varázskörrel állítja meg az időt, és hívja be Annát az életébe.

Idéző-igéző varázskör

Nemo a film végére meg tudja határozni, hogy Annát kell választania. Nem szabad leragadni az áldozatszerepben, hanem fel kell szállni a változás vonatára, bármilyen ismeretlen kockázatok irányába is induljon. Ha viszont értéket talál, ott le kell ragadnia (amíg az célszerű, reális). És így jó az Élet, mert a túl nagy kiszámíthatóság (amikor nem kell dönteni) fásult unalmat eredményezne, a döntések ignorálása (amikor gyakorlatilag mindegy, hogy hogy döntenél) viszont életveszélybe sodorna. Időben kell lépni, mert bizonyos lehetőségek egy idő után végleg (!) kiíródhatnak a lehetőségek tárházából. És a legfontosabb a világba való "behelyezkedés" érzéke, az élet áramában való részvét, ami a realitáshoz közelít, egyben stabilizálja a kilengéseket.
A film így egy teljes élet tapasztalatának tanulságát tudja bemutatni.

Mit kellene tennem, hogy...

A film legelején a bevezető második kisfilm Skinner galambkísérletét mutatja, és az itt feltett kérdés az, hogy hogyan kell viselkednünk, hogy a kívánt eredményt elérjük. A legelső kisfilm pedig azt mutatja, hogy bármilyen kis butának és esetlennek gondolnánk a galambot, az végül megoldja a számára lehetetlennek látszó fejtörőt és meg tudja szerezni a pálmát.

Lehetetlennek látszott, de végül mégis

A filmben ez az élettapasztalat jóval nagyobb értékként van bemutatva, mint bármely konkrét életút. Hallhatjuk: "Minden egyes élet, a „HELYES”". A megértésnek, a világ látásának más minőségű fokozata összehasonlíthatatlanul nagyobb kincs bármely többé vagy kevésbé boldogságban vagy szenvedésben eltöltött életnél. Az elhangzó Tennessee Williams idézet szerint: "Minden lehetett volna bármi más, és az is csak annyit érne".

És (a halállal) kezd széthullani a valóság

A film arra utal, hogy a végül Nemo, Senkiként valóban meghal, az égitestek megállnak, és visszazuhan most újraélt múltjába.

És megáll az Idő

A tudás a legnagyobb érték, még ha közvetlenül a halál előtt, a valóság széthullásakor is kap formát, így ez a nap lesz... - "Ez az életem legboldogabb napja". Talán csak a túlvilágon, de visszaforog az idő és találkozhat Annájával - megélheti a "a Mars és Föld közötti legnagyobb távolság"-ot.

Válaszd az Életet